Teázz, mint egy sztár! – Sherlock Holmes

A következő híres teásunk, Sir Arthur Conan Doyle fiktív hőse, aki talán a legismertebb detektív a világon. Ennek a személynek olyan megfigyelő képességei vannak, amelyek segítségével titokzatos ügyek százait oldotta meg. Megoldásuk közben, pedig ennél is több teát fogyasztott el. Szerintem nincs olyan ember, aki ne örülne annak, ha egy kicsit is olyan lehetne, mint Sherlock Holmes.

Az utóbbi években Conan Doyle történetét számos különböző módon dolgozták fel. Készítettek filmeket, amelyekben Robert Downey Jr. alakította az angol detektívet. Ebben a feldolgozásban az 1800-as évekbeli Londonban éli mindennapjait Holmes. A filmek során sokszor láthatjuk teával. Pontosabban, ha otthon van, mindig láthatunk egy csésze teát valahol.

Egy másik feldolgozásban, a Sherlock és Watsonban, napjaink New Yorkjában segíti a helyi hatóságok munkáját Holmes, akit Jonny Lee Miller alakít. A tea itt leginkább a humor elemeként jelenik meg. Például a sorozat egyik jelenetében Sherlock számon kéri Watson-t „aki az egyetlen igazi barátja”, hogy az ital, amit neki hozott az nem lehet tea, mert ha valaki, akkor ezt ő tudhatja: hiszen brit. Aztán kiderül, hogy igazából gyógyteát kapott Holmes.

Legnagyobb rajongásnak, a Sherlock örvendhet, ami szintén egy televíziós sorozat, amelyben Sherlock Holmes a huszonegyedik században él. A tea állandó szereplője Holmes otthoni életének. Benedict Cumberbatch alakítja a detektívet, akinek ez a szerep hozta meg az áttörő sikert. A történet szereplőinek nevét felhasználva, még teát is készített az Adagio, amely egy angol teás cég. Továbbá a Sherlockban használt teáskészlet, annyira meghatározó a sorozat történetében, hogy elérhetővé tették az interneten. Tehát bárki megszerezheti, ha Holmesnak akarja érezni magát egy délutáni teázás során.

Ha olyanok akarunk lenni, mint a híres detektív, akkor a teázással kezdjük mindenképpen, hiszen a filmek és könyvek egyaránt bizonyítják azt, hogy Sherlock Holmes életében a teának igenis meghatározó szerepe van.

Kellemes teázást kívánunk!

 

Teázz, mint egy sztár: Ewan McGregor

Ewan McGregor-t sokak generációjának legjobb színészeként tartják számon. Hiszen felsorolni is nehéz lenne mennyi filmben játszott... de vajon miköze van a teához?

Részletek

A teázás hangjai

A teázásnak számtalan olyan tulajdonsága van, amely örömet okozhat nekünk, ezért is szeretik olyan sokan. De mi a helyzet a teázás hangjaival?

Részletek

Angol teázási szokások

Cikkünkből megtudhatod, hogy mennyi teát isznak a britek, és azt is, hogy valójában milyen egy igazi angol tea.

Részletek

Donald Normann teáskannái

Donald Norman „Emotional Design” című könyvében arra a kérdésre keresi a választ, hogy az emberek, miért szeretnek, vagy éppen utálnak tárgyakat.

Részletek

Teázz mint egy sztár: Noel Gallaghar

Noel Gallagher, a volt Oasis frontembere szerint, nála senki sem szeretheti jobban a teát, ezért is választottuk ki őt a következő sztár teásnak.

Részletek

Illatos teák

Miért is fontosak az illatok és az illatos teák? Az illatoknak jelentős és azonnali hatásuk van a gondolkodásunkra és a viselkedésünkre.

Részletek

Teázz mint egy sztár: John Lennon

John Lennon gyakran adott hangot a tea imádásának. Három számot is írt, amiknek a szövegeiben szerepel a tea.

Részletek

Török teázási szokások

Törökország a kávéról ismertebb, mint a teáról, de az utóbbi italt fogyasztják a leggyakrabban, és a tea elhanyagolhatatlan kelléke a mindennapoknak.

Részletek

Tea kedvelő költőnk: Kosztolányi Dezső

Nyugatos íróinkra elsősorban a kávéházi élet volt jellemző. Tulajdonképpen akkor, miért is gondolnánk a teára? A válasz egyszerű: Kosztolányi Dezső.

Részletek

Johnny Depp a zöld teára esküszik

Johnny Depp egyik filmszerepe kedvéért intenzív zöld tea diétába kezdett, mert hirtelen kellett leadnia néhány kilót.

Részletek
 
 

4 gyermekes családapa, Celluláris Medicina Tanácsadó, a Természetes Gyógymódok Szakértője, az UKKO Tea családi vállalkozás tulajdonosa.

Neked ajánljuk

Útmutató refluxosoknak

Reflux kisokos

A csodálatos zöld tea

Teák és gyógynövények

Napi egy alma az orvost távol tartja?

A természetgyógyász tanácsai

 
Copyright 2013-2019  |  UKKO Hungária Kft.