A teáinkról, teázásról általában

Pár perc nyugalom a mindennapokban

A tea jóval többet tud annál, mint hogy felmelegít a téli mínuszokban, vagy segít elmulasztani a náthát, ha az napokra ágynak dönt. Egy bögre illatos, kellemes aromájú ital elfogyasztása igazi élmény, egy szertartás: épp úgy, mintha egy csésze frissen pörkölt feketével vagy egy pohár nemes vörösborral koronáznánk meg a vacsorát – és egyben az egész napunkat.

A test és a lélek kényeztetése

Az angolok ötórai teája vagy a japán és a kínai teaszertartások ékes bizonyítékai annak, hogy a forró itallal nemcsak a szervezetünket kényeztethetjük, de a lelkünknek is segít megnyugodni vagy az elménknek felfrissülni. A tea összehozza a társaságot: egy gőzölgő kanna köré gyűlve az egymást rég nem látott barátok megbeszélhetik az élet dolgait vagy a családok tagjai a mindennapi történéseket.

Számos jótékony hatás

A teák alapanyagainak egészségmegőrző tulajdonságai mellett már maga a szertartás is számtalan pozitív hatással bír. Persze csak akkor, ha valóban kellő gondossággal készítjük el és szolgáljuk fel az italt. A vízforralóban vagy a mikróban felmelegített víz és a bögrébe dobott filter nem érhet fel a teázás igazi élményéhez. Épp úgy, ahogy egy automatás kávé vagy a pancsolt bor sem hasonlítható össze a frissen pörkölt kolumbiai kávéból főzött macchiatóval vagy a tokaji aszúval.

Az igazi tea természetes anyagokból készül

Aki eddig csak különböző mesterséges aromákkal ízesített filteres teát ivott, nem csoda, ha nem érti, miért olyan népszerű ez a kellemes aromájú ital a világ számos táján. A kizárólag természetes anyagokból, valódi gyógynövényekből vagy gyümölcsökből készült teák számos gyógyhatással bírhatnak, ám egyben élvezeti értékük sem csökken. Így úgy támogathatjuk egészségünket természetes módszerekkel, hogy közben a kellemes ízről sem kell lemondanunk.

A jótékony hatás és a kellemes íz találkozása

Akinek a tea és a jótékony hatás kifejezésekről valami keserű, kellemetlen lötty jut az eszébe, nagy meglepetésben lesz részre, ha megkóstolja a teáinkat. Családi vállalkozásunkat két természetgyógyász irányítja, akik a teák összeállítása előtt alaposan megismerkedtek az egyes növények a népi gyógyászatban tapasztalt jótékony hatásaival. Tudjuk, milyen tea esik igazán jól reggel, melyik este; mit isznak szívesen a gyermekek és a felnőttek; mi segíthet egy gyomorfájósnak és annak, aki éjjel szeretne könnyebben elaludni. A jó ízről viszont egyik esetében sem kell lemondani: teáink kifejezetten élvezeti italok; a jótékony hatás csak egy kis plusz.

Nem mindegy, miben szolgáljuk fel a teát

Nem mindegy, milyen teát szolgálunk fel, de az sem, hogy miben. Az élményt tovább fokozhatjuk, ha megadjuk a módját a teázásnak. Ahogyan a vörösbor is jobban esik egy talpas pohárból egy elegáns étteremben, mint egy műanyagból egy házibulin, a tea is egészen új értelmet nyer, ha a kanapén kényelmesen elhelyezkedve töltünk magunknak egy csészével a porcelán teáskannából.

Minden, ami az igazi élményhez kell

Nálunk megtalál mindent, ami ahhoz kell, hogy a teázás igazi élménnyé váljon. Nézzen körül termékeink között, és ajándékozza meg magát minden reggel vagy este tíz perccel, amely csak önről, a megnyugvásról és a feltöltődésről szól: segít felkészíteni az előtte álló munkanapra, vagy épp lezárni magában az aznapi történéseket. Ha pedig szeretne kapni néhány tippet, amelyekkel még élvezetesebbé teheti a teázást, olvassa el Tea tanácsadónkat!

Copyright 2013-2017  |  UKKO Hungária Kft.