Ettél, mégis ennél? A jóllakottság nem a gyomrodban dől el
Ettél. Jóllaktál. Talán még azt is gondoltad, hogy túl sokat. Aztán eltelt két óra, és azon kapod magad, hogy kinyitod a konyhaszekrényt, benézel a hűtőbe, vagy az irodai fiókban keresed azt a csokoládét, amiről délelőtt még azt mondtad: ma biztosan nem.
Ilyenkor könnyű arra jutni, hogy túl keveset ettünk.
Pedig van egy ennél érdekesebb magyarázat.
A gyomor teltsége és a szervezet jóllakottsága nem ugyanaz.
A modern táplálkozástudomány egyik izgalmas felismerése éppen az, hogy az éhség szabályozása nem egyszerűen a gyomrunkban történik. A bélrendszer, az agy, a hasnyálmirigy, a zsírszövet és az idegrendszer folyamatosan információkat küld egymásnak arról, hogy érkezett-e elegendő energia és tápanyag.
A kérdés tehát nem csak az, hogy mennyi étel került belénk.
Hanem az is, hogy mit érzékelt belőle a szervezet.
Egy croissant megtöltheti a gyomrot. De mit mond utána az agynak?
Képzeljünk el két reggelit.
Az egyik egy nagy péksütemény és egy tejeskávé. A másik tojást, zöldséget, egy szelet teljes értékű kenyeret és néhány szem olajos magot tartalmaz.
Mindkettő után mondhatjuk azt, hogy jóllaktunk.
Csakhogy az emésztőrendszer számára a két étkezés egészen más történet.
Az első gyorsan felszívódó szénhidrátban gazdag, miközben viszonylag kevés rostot és fehérjét tartalmaz. A másodikban a fehérje, a zsír és a növényi rostok lassabb felszívódó folyamatot eredményeznek, miközben más jóllakottsági jelzések is aktiválódnak.
Ezért nem feltétlenül az étel mennyisége határozza meg, mikor leszünk újra éhesek.
Az összetétele legalább ennyire fontos.
Az éhséget valójában egy láthatatlan kommunikációs hálózat irányítja
A jóllakottság egyik legérdekesebb része az, ami evés után a bélrendszerben történik.
Amikor tápanyagok érkeznek a vékonybélbe, különböző hormonális jelzések indulnak az agy felé. Ilyen többek között a CCK, a PYY és az utóbbi években világszerte ismertté vált GLP-1.
A GLP-1 nem új felfedezés és nem „fogyókúrás hormon”. A szervezetünk természetesen termeli. Többek között részt vesz az étkezés utáni inzulinválasz szabályozásában, lassítja a gyomor ürülését és szerepet játszik a jóllakottság jelzésében.
Mellette ott van a ghrelin, amelynek szintje jellemzően étkezés előtt emelkedik, valamint a leptin, amely hosszabb távon a szervezet energiaraktárairól közvetít információt az agynak.
A jóllakottság tehát nem egyetlen hormon műve.
Inkább egy zenekar.
És a táplálék összetétele befolyásolja, hogyan játszik.
És akkor megérkezünk a rosthoz – ami jóval több, mint „emésztéssegítő”
Ha van tápanyag, amelynek a szerepét az elmúlt évtizedek kutatásai alapjaiban értékelték át, az a rost.
Régen főként azért tartottuk fontosnak, mert segíti a normál bélműködést. Ma már tudjuk, hogy bizonyos rostoknak egészen más feladatuk is van.
Mi ugyanis nem tudjuk valamennyit megemészteni.
A bélbaktériumaink viszont igen.
A fermentálható rostok eljutnak a vastagbélbe, ahol a mikrobiom egyes baktériumai feldolgozzák őket. A folyamat során többek között rövid szénláncú zsírsavak – acetát, propionát és butirát – képződnek.
És itt kapcsolódik össze a mikrobiom az étvágykutatással.
A rövid szénláncú zsírsavak és a jóllakottsági jelzőrendszerek közötti kapcsolatot ma intenzíven vizsgálják, többek között a PYY és a GLP-1 működésével összefüggésben.
Vagyis a bélbaktériumaink bizonyos értelemben részt vesznek abban a beszélgetésben is, amelyből az agy megtudja, hogy ettünk.
Ez már egészen más megvilágításba helyezi a délutáni nassolást.
Miért kívánunk mégis valamit, amikor valójában nem lehetünk éhesek?
Mert az evés nem kizárólag energiafelvétel.
Stresszes napokon különösen jól látszik, mennyire összekapcsolódik az idegrendszer és az étvágy. Fáradtan, kialvatlanul vagy tartós nyomás alatt sokkal könnyebb gyors jutalmat keresni az ételben. Az édes, zsíros, könnyen fogyasztható ételek pedig pontosan ezt kínálják.
Ezért lehet különbség a fiziológiai éhség és aközött, amikor egyszerűen „ennénk valamit”.
Az egyik fokozatosan épül fel, és többféle étellel csillapítható. A másik sokszor hirtelen érkezik, és meglepően konkrét: nem brokkolit akarunk, hanem csokoládét.
Itt már nemcsak a gyomorról beszélünk.
A vércukor, az idegrendszer, az alvás, a stressz és a bélrendszer ugyanannak a rendszernek különböző szereplői.
Mitől lesz tehát tartósabb a jóllakottság?
Nem attól, hogy egyszerűen többet eszünk.
Érdemes úgy összeállítani a főétkezéseket, hogy fehérje, növényi rost és kevésbé gyorsan emészthető szénhidrát is kerüljön rájuk. A tojás, hal, hús, hüvelyesek vagy natúr tejtermékek mellé zöldségek, teljes értékű gabonák, magvak és más természetes növényi alapanyagok kerülhetnek.
És van egy nagyon egyszerű teszt.
Ne csak azt figyeld meg, hogyan érzed magad húsz perccel ebéd után.
Figyeld meg, mi történik három órával később.
Ha az energiaszinted stabil, tudsz koncentrálni, és nem kezdesz automatikusan édesség után kutatni, az étkezés valószínűleg egészen más választ váltott ki belőled, mint az, amely után két órával már újra leéhezel.
Innen indult a GlucoBalance gondolata is
Éppen azért érdekes számunkra ez a kutatási terület, mert megmutatja: az anyagcsere támogatását nem érdemes egyetlen összetevőre vagy egyetlen szervre leegyszerűsíteni.
Az UKKO GlucoBalance ezért 7 természetes összetevőből álló, 100%-ban vegán formula, mesterséges adalékanyag, színezék és tartósítószer nélkül. A fejlesztésben egyszerre jelenik meg a bélrendszer, az anyagcsere és az idegrendszer támogatásának szemlélete.
Az egyik legérdekesebb összetevő ebből a szempontból az inulin. Ez egy cikóriából származó prebiotikus, vízoldható rost. Nem egyszerűen „átmegy” az emésztőrendszeren: a bélbaktériumok számára is fermentálható alapanyag, amelyből rövid szénláncú zsírsavak képződhetnek. Pontosan azok a vegyületek, amelyekkel a mikrobiom és az anyagcsere kapcsolatának kutatásánál találkoztunk.
Mellé került a lucuma és a baobab. A lucuma természetes növényi összetevő, amelynek alfa-glükozidáz- és alfa-amiláz-gátló aktivitását is vizsgálják; a baobab pedig rostokat, C-vitamint és ásványi anyagokat tartalmaz, miközben a szénhidrátok emésztésével kapcsolatos kutatásokban is megjelent.
A GlucoBalance kulcsösszetevője ugyanakkor a süngomba (Hericium erinaceus). A benne található bioaktív vegyületeket és poliszacharidokat többek között az idegrendszer működésével összefüggésben kutatják. Ez azért izgalmas számunkra, mert a modern életben az étvágy és az anyagcsere történetéből a stresszt egyszerűen nem lehet kihagyni.
A formulában gyapjas tintagomba is található, amelyet hagyományosan a szénhidrát-anyagcsere támogatásához kötnek, valamint L-lizin, L-prolin és C-vitamin egészíti ki az összetételt. A C-vitamin többek között hozzájárul a normál energiatermelő anyagcseréhez és a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.
A GlucoBalance ettől még nem fogja eldönteni helyetted, mi legyen az ebéd.
És nem arra való, hogy egy rosszul összeállított étrend következményeit „kikapcsolja”.
Az étkezés az alap. A formula ehhez ad célzott, természetes támogatást.
A következő alkalommal ne a fiókot figyeld
Hanem az előző étkezésedet.
Mert ha ettél, jóllaktál, majd két órával később ismét valami édeset keresel, a kérdés nem feltétlenül az, hogy túl keveset ettél-e.
Sokkal érdekesebb kérdés, hogy mit kapott abból a szervezeted.
Volt benne megfelelő fehérje? Rost? Milyen gyorsan emésztetted meg? Hogyan alakult utána az energiaszinted? És valóban éhes vagy – vagy az agyad gyors jutalmat keres?
A tartós jóllakottság ugyanis nem attól kezdődik, hogy telepakoljuk a tányért.
Hanem attól, hogy van benne elég abból, amivel a szervezetünk tud is mit kezdeni.
