Amikor a test már fáradt, de a fej még dolgozik
Vannak esték, amikor hiába fekszel le időben, a gondolatok nem állnak le. Újra lejátszod a napot, tervezed a holnapot, és közben telnek az órák.
Az Álomhozó tea nem old meg mindent, de segíthet lezárni a napot. A négy nyugtató gyógynövényt, golgotavirág, citromfű, komló és levendula, az európai gyógynövény-hagyomány évszázadok óta együtt, egymást kiegészítve alkalmazta az elcsendesedés idején. Mellettük a koffeinmentes rooibos adja a lágy alapot, a narancshéj pedig a meleg, édeskés lezárást.
Miért választják az UKKO Álomhozó Teakeveréket?
- 100% természetes, gondosan válogatott gyógynövények
- koffeinmentes rooibos alap – este is nyugodtan fogyasztható
- négy hagyományos nyugtató gyógynövény egyetlen keverékben
- kellemes, lágy íz – édesítés nélkül is jólesik
- mesterséges adalékok, aromák és cukor nélkül
Mikor igyam?
Lefekvés előtt 30–60 perccel. A lassú kortyolgatás és a meleg bögre önmagában is része annak a jelzésnek, hogy a nap véget ért.
Mennyi idő után hat?
A gyógynövényteák hatásához rendszeres fogyasztás szükséges; sokan néhány nap után érzik nyugodtabbnak az esti órákat. Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek.
Fogyasztható gyógyszerekkel együtt?
Ha tartós gyógyszeres kezelés alatt állsz – különösen nyugtató, altató vagy szorongásoldó szedése esetén , a fogyasztás előtt konzultálj orvosoddal.
Gyerekeknek adható?
18 éves kor alatt nem ajánljuk.
Várandósoknak adható?
Várandósság és szoptatás idején nem ajánlott.
FONTOS – soha ne hagyd abba a felírt gyógyszeredet! Ha altatót vagy nyugtatót szedsz, azt kizárólag orvosi útmutatás szerint, fokozatosan lehet elhagyni, a hirtelen abbahagyás visszacsapó álmatlanságot és elvonási tüneteket okozhat. Ez a tea nem gyógyszerhelyettesítő, és nem is szabad annak tekinteni.
FONTOS – mikor fordulj orvoshoz? Ha az alvásproblémád 4 hétnél tovább tart, ha nappal is kimerült vagy, ha horkolással járó légzéskimaradásod van, vagy ha tartós szomorúságot, reménytelenséget élsz meg, kérlek, fordulj orvoshoz. Az alvászavar hátterében kezelhető ok is állhat, például alvási apnoe, pajzsmirigy-probléma vagy depresszió és ilyenkor a valódi megoldás a kivizsgálás.
Az UKKO Álomhozó Teakeverék élelmiszer-készítmény, alkalmazása nem helyettesíti a szükséges orvosi kezelést! A teakeverék bármely összetevőjével szembeni túlérzékenység esetén a fogyasztása nem javallott. Az eredmények egyénenként eltérőek lehetnek. A tea hatásai a gyógynövény-összetevőkre vonatkozó szakirodalmi kutatások és népgyógyászati tapasztalatok alapján alakultak ki, de mindig fontos, hogy a legjobb döntést hozd az egészséged érdekében!
Az Álomhozó Teakeveréket hagyományosan az esti elcsendesedés támogatására fogyasztották.
- Hagyományos esti gyógynövények: a golgotavirágot, a citromfüvet, a komlót és a levendulát az európai hagyomány az enyhe stressztünetek enyhítésére és az elalvás segítésére alkalmazta
- Az elcsendesedés rituáléja: a lefekvés előtti meleg ital és a néhány perc megállás segít lezárni a napot
- Koffeinmentes: a rooibos alap miatt este is nyugodtan fogyasztható
- Antioxidáns vegyületek: a rooibos antioxidáns hatású vegyületeket tartalmaz
- Kellemes, lágy íz: a narancshéj édeskés aromája miatt édesítés nélkül is jólesik
Tippek a nyugodtabb esti órákhoz
- feküdj le és kelj fel nagyjából ugyanabban az időben, hétvégén is
- lefekvés előtt egy órával tedd le a telefont – a képernyő fénye késlelteti az elalvást
- tartsd a hálószobát hűvösen, sötéten és csendben
- késő délután már ne igyál kávét vagy koffeines teát
- ha 20 percen belül nem alszol el, kelj fel, és csinálj valami nyugodtat, amíg álmos nem leszel
A tea ebben lehet kellemes, természetes társ: egy meleg bögre és néhány perc megállás segíthet jelezni a testednek, hogy a nap véget ért. Az esti rutin kialakítása legalább annyit számít, mint maga az ital.
Az UKKO Álomhozó Teakeverék 100% természetes gyógynövény-összetevői:
- Rooibos: koffeinmentes, alacsony csersavtartalmú alap, antioxidáns hatású vegyületekkel; a keverék lágy alapíze
- Narancshéj: illóolajai adják a meleg, édeskés aromát
- Golgotavirág: hagyományosan az enyhe stressztünetek enyhítésére és az elalvás segítésére alkalmazott növény
- Citromfű: hagyományosan nyugtató és elalvást segítő gyógynövény, emellett az emésztést is támogatta a hagyomány
- Komlóvirágzat: hagyományosan a nyugtalanság és a feszültség enyhítésére, valamint az elalvás segítésére használt növény
- Levendula: hagyományosan az enyhe stressztünetek és az elalvás segítésére alkalmazott, jellegzetes illatú növény
A tea elkészítése
- Forralj fel teavizet, majd hagyd hűlni kb. 80 °C-ra.
- Fél liter vízhez használj 1 teáskanál teakeveréket.
- Hagyd ázni 10–15 percig, majd szűrd le.
- Fogyaszd lefekvés előtt 30–60 perccel.
Nem szükséges édesíteni, mert természetesen kellemes ízű.
Fogyasztási javaslat
Naponta 1 bögre (4–5 dl) este, lefekvés előtt. A kúrát legfeljebb 4 hétig folytasd, ha ennél tovább van szükséged rá, beszélj orvosoddal. | Tipp: ne áztasd túl sokáig, mert az íze megváltozhat. | Tárolás: fénytől védve, jól lezárva, hűvös, száraz helyen.
Az Álomhozó Teakeverék álmosító hatású, ezért napközben, munka vagy vezetés előtt ne fogyaszd! A tea fokozhatja az alkohol, a nyugtatók és az altatók hatását.
NEM AJÁNLOTT: várandósság és szoptatás idején (a golgotavirág és a komló esetében sincs elegendő adat) | 18 éves kor alatt (a golgotavirágnál és a citromfűnél 12 év a hagyományos alsó korhatár, a komlónál nincs gyermekekre vonatkozó adat) | hormonérzékeny állapot esetén, mert a komló ösztrogénszerű hatású növényi vegyületet tartalmaz – ilyenkor kérdezd meg kezelőorvosodat. A keverék bármely összetevőjével szembeni túlérzékenység esetén a fogyasztása nem javallott.
Vásárlói visszajelzések
Még nincsenek értékelések.